
Címke: bors



Csipetkés zöldborsó leves füstölt hússal
Elemér egy újabb székely receptet adott át nekünk, ezúttal egy zöldborsó levest, melyet csipetkével és füstölt hússal gazdagított.

Birkapörkölt
Erzsébet, az Ételek a mindennapokra Facebook csoport tevékeny tagja birkapörköltet készített, s olyan jól nézett ki a végeredmény, hogy természetesen ezt a receptet is el kellett kérnünk. Meg is kaptuk!

Fűszeres csirkecombok vele sült burgonyával
Józseftől ma a fűszeres csirkecombokat tesszük közzé, vele sült burgonyával. Ahogy a képen is látható, csodálatos lett a végeredmény!

Parasztreggeli
A parasztreggeli egy igazi mindent bele reggeli, csak össze kell szedni, mi van a hűtőben és tojással nyakon önteni. Én azért igyekeztem a hagyományos paraszti ételek hozzávalói közül választani.

Kocsonya füstölt csülökkel
Már korábban elkészítettem a kocsonyát a vendvidéki és vas megyei recepthét keretében, akkor vend kocsonyát ettünk tökmagolajjal. Most anyósoméknál füstölt csülökkel készült a kocsonya, ennek receptje olvasható itt, az elkészítés …

Slambuc bográcsban
Épp kifogtuk az egyetlen olyan napot a héten, amikor se nem esett, se nem fújt és hét ágra sütött a nap. Ezt a jó időt felhasználtuk arra, hogy felállítsuk kint …

Kolbászpörkölt
A kolbászpörkölt megint egy igazi mindent bele kaja, mi összeszedtük az otthon lévő kolbászokat és abból főztünk egy laktató pörköltöt. Szuper olcsó és kevesebb mint egy óra alatt megvan.

Tejfölös vargányapaprikás
Kaptunk egy nagy csomag fagyasztott vargányát, így csináltunk egy isteni tejfölös vargányapaprikást. Köretnek főtt rizst készítettünk, s aki kért, az egy-egy szelet kenyeret is kapott mellé.

Sajtos sült rizsgolyók
A sajtos sült rizsgolyók igazi olcsó étel, melyet ehetünk hó végén, a legnagyobb tétel a sajt, másrészt kiváló, ha húsmentes diétát tartunk, s valami rántottat kívánunk.

Rántott tojás
Nem írtam rosszul, ez rántott tojás és nem tojásrántotta 🙂 Egy gyorsan elkészíthető tükörtojás-változat, ami ideális akár vacsorának is, mi is ezt ettük, hogy ne legyen mindig hús hússal.

Spenótos túrógombóc
A spenótos túrógombóc egy igazi különlegesség, egyesíti magában a finom túró és a friss spenót ízét. Kicsit dolgozni kell vele, de a végeredményért 100%-ban megéri.

Medvehagyma krémleves
Az otthon lévő medvehagymából, újhagymából és húslevesből medvehagyma krémlevest készítettem. Már csak néhány apróság kellett hozzá és kész is volt a mai ebéd.

Hideg uborkaleves
A hideg uborkaleves egy igazi hőségűző, de bármikor fogyasztható, egészséges és csak pár pillanat elkészíteni.

Tojásszendvics
Egy kicsit fel akartam dobni a reggelit, s a szokásos bundáskenyér helyett most úgy állítottam össze a menüt, ahogy azt még egy ismerősömnél láttam régebben.

I love you virsli
Bár Valentin nap már elmúlt, de az esti sült virslit mégis feldobtam egy nemrég látott ötlettel. A virslit szív alakban sütöttem ki egy kis tükörtojással és már is kész az …

Lasagne
Egy gyors olasz ételt szerettünk volna, így a hozzávalók beszerzése után a lasagne-ra esett a választás. Igazi gyors főétel, hiszen 40-50 perc alatt már az asztalon is van. A fűszerezés …

Pácolt-sült oldalas
Egy kiló sertésoldalasból előbb húslevest főztem, mely az egész heti krémlevesek alapja lesz majd, ezután az oldalast feldaraboltam, pácoltam és kisütöttem.

Sajttal töltött göngyölt hús
Gyorsan szerettünk volna valami finomat, sajtosat, így az itthon talált csirkemellfilé, trappista és füstölt sajtok segítségével göngyölt húst rögtönöztünk.

Véres és májas hurka (disznóvágási)
A hurka a disznóvágások egyik kötelező kelléke, számos változata közül a Vendvidéken legtöbbször véres-, májas- és fehér hurka készül. Ez a hurka változat leginkább abban különbözik a magyarországi henteseknél kapható …

Sertérsszelet sörbundában
Sertésszelet bundázva, egy kevés sörrel megbolondítva az ízeket. Bármilyen körettel nagyon finom. A recept a vendvidéki és vas megyei recepteket bemutató tematikus hetünk 7. receptje.

Kaszás leves
A kaszás leves akkor a legfinomabb, ha a házi sonka főzővízéből készül. Esetlegesen húslevesből is készíthető, de arra figyelni kell, hogy ez a leves nem olyan sűrű mint a krémlevesek. …

Francia rakott krumpli
A hagyományos magyar rakott krumpli ropogósabb és könnyebb változata. Nincs szüksége kolbászra, a tojáshab és tejföl sokkal lágyabbá teszi.

Paprikás krumpli nokedlivel
A paprikás krumplit mindenki el tudja készíteni, valószínűleg ez az első próbálkozása minden otthoni szakácsnak. De érdemes kipróbálni nokedlivel is, hiszen a galuska rugalmassága egy extra élvezeti értéket ad ennek …

Tojáskrém
Valamelyik nap szóba került a jó menzai tojáskrém, amikor vastag szelet kenyerekre halmozták fel a mindenfelé hulló tojáskrémet. Most megcsináltuk egy finomabb változatát, nem spóroltuk ki a margarint és a …

Brassói aprópecsenye
Tegnap brassói volt a főétel, sertéshúsból készítettük. Nem a leggyorsabban elkészíthető ételek közé tartozik, de a hús, a pirított burgonya és hagyma, illetve a fokhagyma együttes íze utánozhatatlanná teszi.

Tárkonyos csirkeraguleves
Családi összejövetel volt és előkerült a tárkonyos, tejszínes csirkeraguleves ötlete. Mivel mindenki szereti ezt a tárkonyos finomságot, gyorsan el is készítettük.

Tarhonyás hús
Ez az étel régebben minden menzai étkeztetés alapját képezte, de még ma is gyakran megtalálható a menzák és kifőzdék kínálatában. Csak egy gyors pörköltalap és kevés tarhonya szükséges hozzá.
