Medvehagyma krémleves

A kész medvehagyma krémleves

Az otthon lévő medvehagymából, újhagymából és húslevesből medvehagyma krémlevest készítettem. Már csak néhány apróság kellett hozzá és kész is volt a mai ebéd.

Hozzávalók

  • kb. 20 dkg medvehagyma
  • 3 szál újhagyma
  • 2-3 gerezd fokhagyma
  • 2 db közepes méretű burgonya
  • húsleves
  • 1-2 dl főzőtejszín
  • 1 kanál margarin
  • őrölt feketebors

Elkészítés

A medvehagymát és az újhagymát megmosom, az újhagymák bajszát levágom, majd mindkét hagymát feldarabolom. A medvehagymát nagyobb, az újhagymát centis darabokra.

A felaprózott medvehagyma és újhagyma

Egy serpenyőbe egy kanál margarint dobok, majd ráöntöm a felaprózott hagymákat. Addig dinsztelem őket, míg meg nem fonnyadnak és el nem veszítik a vad hagyma ízüket, ez pár perc.

A megfonnyasztott hagymák

Előveszek ízlés szerint 2-3 gerezd fokhagymát, majd egy késsel összenyomom őket, leveszem a héjukat és egészben a hagymákra dobom. Felöntöm húslevessel, majd a két megpucolt és apróra vágott burgonyát is hozzáadom.

Addig főzöm a levest, míg a burgonya is megpuhul. Sózom, borsozom a levest és hozzáadok ízlés szerint 1-2 dl főzőtejszínt. Ha sűrűbb levest szeretnénk, akkor 1-2 kanál lisztet is rászórunk a levesre, én hozzáadtam, s ekkor a végeredmény majdnem egy főzelék sűrűségű leves lett. Hígabb leveshez elég az apróra vágott burgonya.

Annyit hagyom még a levest a tűzön, míg a hozzáadott tejszínnel is rotyog egyet, majd lehúzom a tűzhelyről, hogy kicsit hűljön. Kiveszem a megfőtt fokhagymákat, de aki szereti, az benne hagyhatja és beleturmixolhatja. Pár perc után a turmixgépbe kanalazom, majd simára turmixolom.

Feltétnek pirított kenyérkockákat készítek. 1-2 szelet kenyeret felkockázok, majd zsiradék nélkül egy vasserpenyőbe teszem őket.

Kenyérkockák egy vasserpenyőben

Egyik kezemben egy lapos végű fakanállal, másikban egy kanállal addig forgatom a kenyérkockákat, míg ízlés szerinti mértékben meg nem pirul.

A kész pirítós

Tálaláskor kimerem a levest, majd ráhalmozom a pirított kenyérkockákat. Kenyérkockák helyett apróra vágott újhagyma zölddel, vagy snidlinggel is kínálható a leves.

A kész medvehagyma krémleves

Loading