4 nyomós érv amellett, hogy a kávé márpedig jót tesz az egészségnek!

Májcirrózis

Bár gyógyszert nem jelent a májzsugorra és nem is ellensúlyozza a túlzott alkoholfogyasztást, de pozitív hatásai vannak a májra és képes kordában tartani ezt a szörnyű betegséget. Napi 2 vagy több csésze kávé elfogyasztása a májcirrózis kialakulásának esélyét 44%-kal is csökkentheti!

2-es típusú cukorbetegség

A cukorbetegség komoly egészségi probléma, de a kávé segíthet a megelőzésében (természetesen kristálycukor nékül!). Néhány tanulmány azt mutatja, hogy a kávét rendszeresen fogyasztók – főként akik napi 2 vagy több csészével isznak – kisebb eséllyel lesznek cukorbetegek. Korábban azt gondolták, ebben a koffeiné a főszerep, de ma már inkább úgy tűnik, nem a koffein, hanem maga a kávé fejt ki ilyen hatást.

Szívbetegség

Aki szívbeteg, a kávé fogyasztását mindenképpen orvosával kell egyeztetnie. Még akkor is, ha egyre valószínűbb, hogy ez a szokás megelőzheti a szívbetegségeket. Vizsgálatok szerint a rendszeres kávéfogyasztás csökkenti a keringési betegségek okozta halálozások valószínűségét. A kávé tehát akár életmentő is lehet!

Rák

A kávéban lévő rengeteg antioxidáns segíthet a rák elleni harcban. Bár gyógyászati célokra sosem használták, a benne lévő hatóanyagok valóban távol tarthatják ezt a rettegett kórt.

Forrás: bidista.com

 428 total views,  1 views today