Csokoládéfagylalt

Csokoládéfagylalt

Ildikó újabb receptet adott át nekünk, ezúttal a csokifagylaltját osztotta meg velünk, a receptet ezúttal is már-már művészi fotó kísérte. A mostani fagyi nagy előnye, hogy egyszerűen, fagylaltgép nélkül elkészíthető.

Hozzávalók

  • 3 dl tej
  • 3-4 evőkanál cukor
  • 3 tojás sárgája
  • 1 evőkanál keményítő
  • 10 dkg étcsoki (70%-os)
  • 1 teáskanál rum aroma és vanília aroma
  • 3 dl tejszínhab

Elkészítés

Elsőként a tojássárgáját kihabosítottam a cukorral, majd hozzáadtam a rum és vanília aromát, illetve az étkezési keményítőt. Ezeket alaposan elkevertem, majd 1 dl tejjel felhígítottam.

Amíg a tojásos alapot készítettem, addig kis lángon melegíteni kezdtem a maradék 2 dl tejet, amibe beletördeltem az étcsokit. Mire végeztem a tojáshabos keverék összeállításával, addigra az étcsoki is felolvadt a meleg tejben, így a tojásos masszát hozzácsurgattam a csokis tejhez, majd ebből egy sűrű pudingot főztem.

Ezt a masszát hűtőben egy órát pihentetem, majd két részletben beleforgattam 3 dl tejszínhabot, így egy könnyebb és habosabb állagú krémet kaptam, amit fagyasztóba téve fél óránként botmixerrel keverjünk át.

Csokifagyi

Loading