Az egész világot meghódította: egy japán sütemény 3 alapanyagból! Finomság!

Könnyű és rendkívül finom!

Mindössze tojás, fehér csokoládé, és krémsajt  kell, hogy pillanatok alatt egy ínycsiklandó finomságot tudjunk készíteni. Ez nem más mint a japán sajttorta.

Hozzávalók:

  • 3 tojás
  • 120 gramm fehér csokoládé
  • 120 gramm krémsajt

Elkészítés:

Válasszuk szét a tojások sárgáját a fehérjéktől. A fehérjéket tegyük be a hűtőbe. A sütőnket állítsuk be 170 Celsius fokra. Gőz felett olvasszuk meg a fehér csokoládét, folyamatosan egy fakanállal kevergetve. Adjuk hozzá a krémsajtot, és a három tojás sárgáját. Alaposan dolgozzuk össze.

Vegyük ki a hűtőből a tojásfehérjéket, egy robotgép segítségével verjünk kemény habot belőlük. Ennek negyedét adjuk hozzá a fehércsokis, krémsajtos masszához, keverjük össze. Ezután a többi tojáshabot is adjuk hozzá óvatosan, finoman kevergetve a tésztaalaphoz.

Vegyünk elő ezután egy tepsit, béleljük ki sütőpapírral, és kenjük be kevés olajjal. Töltsük bele a tepsibe a tésztánkat, kissé ütögessük meg, hogy a massza szépen elhelyezkedjen és a légbuborékok is kijöhessenek. Egy nagyobb edénybe, amibe a tepsi is belefér, öntsünk némi vizet, tegyük bele a tepsit és 15 perce mehet be az előmelegített sütőbe.

Ezután zárjuk el a tűzet, de még 15 percet hagyjuk ott a tésztát. Készen is van, vegyük ki és hagyjuk meghűlni. A finomságra szórhatunk még porcukrot, vagy meghinthetjük manduladarabkákkal.

Loading