Még a nagymamától tanultam: így a legfinomabb a petrezselymes krumpli! Szenzációs!

Hozzávalók:

  • 1 kg burgonya
  • 10 dkg vaj
  • 1 csokor petrezselyem

A burgonyát jól megmossuk, ha rajta hagyjuk a héját, akkor alaposan lesúroljuk.

Egy lábasba hideg vizet öntünk, hozzáadjuk a burgonyát, alaposan sózzuk, majd forrástól számítva nagyjából 15 percig főzzük, amíg a burgonya meg nem puhul. Azután leszűrjük és félretesszük.

A petrezselymet apróra vágjuk.

Egy serpenyőben közepes lángon hevíteni kezdjük a vajat, ha felhabosodott, hozzáadjuk a burgonyát, sózzuk, és végül megszórjuk a petrezselyemmel. Alaposan összeforgatjuk, és már tálalhatjuk is.

Készíthetjük úgy is, hogy a vajon hosszabb ideig pirítjuk a burgonyát, ebben az esetben kevés olajat vagy más zsiradékot is adunk a burgonyához, és addig pirítjuk, amíg szép színt kap, ezután forgatjuk össze a petrezselyemmel.

Megjegyzés:

Lehet normál burgonyából is készíteni, de azt mindenképpen hámozzuk le.

Loading