A szomszédasszonyom megkínált ezzel a csodás burgonyakrokettel, azóta már én is elkészítettem a családnak! Finomság!

Ma egy olyan előétel receptjét hoztuk el nektek, amit rövid idő alatt elkészíthettek és a család minden tagjának ízleni fog.

Hozzávalók:

  • 1,5 kg burgonya,
  • 100 g sonka,
  • 3 db tojás,
  • 50 g vaj,
  • liszt,
  • csipetnyi szerecsendió,
  • só,
  • őrölt bors ízlés szerint.

A panírhoz:

  • 70 g cérnametélt,
  • 70 g zsemelmorzsa
  • a felhasználatlan tojásfehérje

Elkészítés:

Tisztítsuk meg a burgonyát, mossuk meg, szeleteljük fel, majd tegyük fel főni. A fővővízbe tegyünk sót, amikor a burgonya megfőtt szűrjük le a levét, majd pürésítsük.
A sonkát vágjuk apróra, majd tegyük a krumplipürébe a vajjal, a szerecsendióval, a sóval, az őrölt borssal és a 3 tojássárgájával együtt. Keverjük össze a hozzávalókat.
A tojás fehérjét osszuk el két részre, az egyik részt verjük fel mixerrel kemény habbá, majd adjuk hozzá a krumplipüréhez és óvatosan keverjük össze.
A cérnametéltet törjük össze apróra. Szórjuk meg liszttel a munkaasztalt, majd formázzunk kisebb kroketteket a masszából. A zsemlemorzsát keverjük össze az apróra tört cérnametélttel, a megmaradt tojásfehérjét verjük fel villával, majd forgassuk bele a kroketteket, utána pedig forgassuk bele a zsemlemorzsás keverékbe. Bő olajban süssük ki, forrón tálaljuk. Jó étvágyat.

Forrás

Loading