Sóskafőzelék

Egy tányér sóskafőzelék

A spenót mellett a sóska a másik kedvenc menzai ételem, melyet mindig el tudok képzelni egy kis főtt burgonya és tojás mellé. Ma vettünk 1 kiló sóskát és nagyon finom sóskafőzeléket csináltunk belőle.

Hozzávalók

  • 1 kg sóska
  • 3 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál liszt
  • tej

Elkészítés

Az 1 kg sóskát megpucolom, a nagyobb szárrészeket minden egyes levélből kitépkedem. Ezután a leveleket megmosom és lecsöpögtetem.

A sóskát kevés forró olajon megfonnyasztom, miközben hozzáadok kb. 3 evőkanál cukrot is. 5-10 perc után a sóska összeesik, ekkor megszórom kb. 1 evőkanál liszttel, majd felöntöm vízzel, tejjel, vagy tej és víz 50-50%-os keverékével.

A sóskafőzelék készítésének fázisai

A sóskafőzeléket ezután addig főzőm, míg a sóska teljesen megpuhul és kicsit be is sűrűsödik. Ízlés szerint botmixerrel teljesen simára is pépesíthető a sóska, ekkor még szebb és szószként is könnyebben felhasználható húsok mellé. Ha nem szószként használom fel, akkor főtt burgonyával és főtt tojással, vagy tükörtojással tálalom.

Egy tányér sóskafőzelék

Loading