Vérmáli

Egy tál sült vér

Ma disznóvágáson vettünk részt, így több ilyen recept követi majd egymást. Az első a vérmáli, amely a sült vért jelöli a Vendvidéken. A friss vért szűrik, majd ízesítés után megsütik.

Hozzávalók

  • kb. 2 liter átszűrt vér
  • fél liter tej
  • 5-6 tojás
  • őrölt feketebors
  • majoránna
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 1 fej vöröshagyma
  • 7-9 evőkanál liszt

Elkészítés

A vért rögtön a sertés vágásakor felfogom, majd addig kevergetem, míg be nem csomósodik. A csomókat leszűröm és kidobom és a maradék szűrt vért használom fel.

A vér tisztításának menete

A szűrt vért összekeverem a fél liter tejjel, az előre felvert 5-6 tojással, 2-3 csipet borssal és majoránnával, kicsit több sóval a vér édessége miatt, 5-6 gerezd fokhagymával, melyet fokhagymatörővel zúzok bele, az apróra vágott és zsiradékon megdinsztelt langyos vöröshagymával, 7-9 evőkanál liszttel. A lisztet folyamatos keverés mellett adom hozzá, hogy palacsinta sűrűségű keveréket kapjak.

Sütéskor a tepsibe zsiradékot teszek, kicsit előmelegítem, majd a tepsi nagyságától függően kb. másfél merőkanál keveréket terítek el benne, és a tetejét még egy kis zsiradékkal meglocsolom.

A vér sütése tepsiben

A sütőben addig sütöm, míg a fel nem hólyagosodik a vérmáli teteje. Melegen, négyzetekre vágva tálalom.

Egy tál sült vér

Loading