Rántott hús

Klasszikus rántott hús recept, ideális vasárnapokra, az egész családnak.

Hozzávalók

  • 0,5-1 kg sertéskaraj
  • kis só
  • liszt
  • zsemlemorzsa (prézli)
  • 2-3 tojás

Elkészítés

A sertéskarajt szeletekre vágom, s mindkét felét enyhén megsózom. Egy húsklopfolóval mindkét felét kiklopfolom, ízléstől függően vékonyabb, vagy vastagabb szeletekre.

2-3 tojást felütök egy tányérba, s villával elkeverem, kis sót teszek bele. Előveszek két lapostányért is, az egyikbe lisztet, a másikba zsemlemorzsát öntök. Egymás mellé állítom a három tányért, középre a tojással.

A kiklopfolt hússzeletekből fogok egyet és a lisztes tányérra teszem, a hús mindkét felét megszórom liszttel. Ezután átteszem a tojásba, s kézzel, vagy villával a lisztes hús mindkét felét betojásozom. Ezután átteszem a húst a zsemlemorzsás tányérba, és mindkét felén a tojásos felületet a morzsával bevonom. Ha kicsit vastagabb prézlit szeretnénk a rántott húsra, akkor kézzel a morzsát a húson lenyomogatom picit, ha nem, akkor óvatosan lerázom a felesleget.

Az összes hússzelettel elvégzem a fenti folyamatot, mindegyiket egyesével a lisztbe, tojásba, majd a zsemlemorzsába teszem.

Rántott hús sütés előtt
A bebundázott hússzeletek

Zsírt, vagy étolajat melegítek bőségesen, majd közepes lángon addig sütöm a hússzeleteket, míg aranybarnára, vagy ízlés szerint kicsit sötétebbre nem sülnek. A hús akkor kész, ha a prézlije megfelelő színű és a húsba szúrva a villát az könnyen belemegy.

A maradék tojáshoz egy kis lisztet és prézlit adva egy prézli-pogácsa gyúrható, mely az utolsó adag hússal kisütve szintén kiváló falat.

Rántott hús kisütve
A kész rántott hús

2,270 összes megtekintés, 1 mai megtekintés

Hozzászólások

hozzászólás