Tejfölös vargányapaprikás

Egy tál tejfölös vargányapaprikás

Kaptunk egy nagy csomag fagyasztott vargányát, így csináltunk egy isteni tejfölös vargányapaprikást. Köretnek főtt rizst készítettünk, s aki kért, az egy-egy szelet kenyeret is kapott mellé.

Hozzávalók

  • vargánya
  • 1 nagy tejföl
  • pirospaprika
  • őrölt feketebors
  • 1 vöröshagyma

Elkészítés

Egy vöröshagymát felkockázok és zsiradékon megpirítom. Rászórom ízlés szerinti mennyiségben a pirospaprikát, majd a felcsíkozott vargányát. Én fagyasztott vargányát kaptam, természetesen a friss vargánya is ugyanolyan finom lett volna.

Amint a vargánya egy kicsit összeesik, megszórom sóval és borssal, majd felöntöm vízzel és addig főzőm, míg a vargánya megfől és megpuhul.

Vargányapaprikás a fazékban

Egy tálba egy nagy tejfölből, lisztből és kevés vízből habarást készítek, majd lassan hozzácsorgatom a vargányához. Addig kavargatom, míg a szaft egy kicsit be nem sűrűsödik. Főtt rizzsel, vagy burgonyapürével kínálom, esetleg egy-egy szelet kenyeret vágok hozzá annak, aki kéri.

A kész vargányapaprikás a fazékban

Egy tál tejfölös vargányapaprikás

Loading